Mária keresztútja

Vissza az Imádságokhoz

(Írta: Richard G. Furey, C.Ss.R.)

 

I. Pilátus Jézust halálra ítéli

Péntek kora reggel láttam a fiamat. Most
pillantottam meg először, mióta elvitték.
Kékre vert, vérző testének láttán fájdalom
hasított szívembe és könnyek szöktek szemembe.
Aztán Pilátus, ítélkező székében ülve megkérdezte
a tömeget, miért akarják fiamat kivégeztetni.
Körülöttem mind azt ordította: „Feszítsd meg őt!”
Könyörögni akartam nekik, hogy hagyják abba, de
tudtam, hogy ennek így kell lennie, s így csak
álltam ott, némán, sírva.

 

Uram Jézus, nehéz elképzelnem a kínt,
amit anyád érzett, mikor halálra ítéltek.
De hát hogy állunk ma, amikor haragot tartok?
„Feszítsd meg!” Amikor ítélkezek valaki fölött?
„Feszítsd meg!” Nem könnyeztet-e meg ez Téged és anyádat?
Bocsáss meg, Jézus!

 

II. Jézus vállára veszi keresztjét

Egy kicsit erőre kaptam, s a tömeggel odamentem
a térre. Kivágódott egy ajtó, s kibotladozott
a fiam,mögötte a röhögő őrök. Ketten odacipeltek
egy nehéz keresztet, és a vállára dobták. Aztán
elkezdték lökdösni, le az úton.
Kibírhatatlan volt érte a fájdalmam. El akartam
venni tőle a keresztet, hogy magam vigyem.
De tudtam, hogy ennek így kell lennie,
s így mentem, némán.

 

Uram Jézus, kérlek, bocsáss meg,
amiért olyan sokszor nehezebbé
tettem keresztedet, mert szemet
hunytam szomszédom fájdalma és
magányossága fölött. Bocsáss meg,
hogy pletykáltam másokról, hogy
mindig találtam kifogásokat, hogy
bizonyos emberekkel ne kelljen együtt
lennem, főleg, amikor beszélni
akartak velem.
Segíts, hogy Máriához legyek hasonló,
aki mindig igyekezett mások
keresztjén könnyíteni.
Bocsáss meg, Jézus!

 

III. Jézus először esik el a kereszt terhe alatt

Közelről követtem fiamat, amint a Kálvária felé
botladozott. Soha semmi sem fájt annyira, mint most
őt ennyire kínlódva látni. Láttam, a kereszt mint vág
a válla húsába. Megállt a szívverésem, amikor elesni
láttam, arcra borulva a földön, s a súlyos kereszt
a hátára zuhant. Egy pillanatra azt hittem, imádott
fiam meghalt. Egész testem remegni kezdett. Az őrök
elkezdték rugdosni. Lassan feltápászkodott és újra
elindult, de még mindig korbácsolták.
Saját testemmel akartam megvédeni, de tudtam, hogy
ennek így kell lennie, s így továbbmentem, némán, sírva.

 

Uram, hányszor láttalak elesve, s 
Máriától eltérően otthagytalak, nem törődve
veled? Hányszor nevettem, amikor mások hibáit láttam?
Hányszor mérgelődöm, amikor valaki másképp viselkedik, mint én?
Mária melletted állt, támogatott szenvedésed egész ideje alatt.
Segíts, hogy én is ezt tegyem érted azáltal, hogy másokat támogatok.
Uram, irgalmazz nekem!

 

IV. Jézus találkozik Anyjával

Sikerült áttörnöm a tömegen, és fiam oldalán
mentem. Az ordítozáson keresztül megszólítottam.
Megállt. Szemünk találkozott, az enyém a fájdalom
könnyeiben úszva, az övé kínnal és döbbenettel telve.
Tehetetlennek éreztem magam; és akkor azt mondta
nekem a szeme: „Bátorság. Mindennek van értelme.”

 

Ahogy tovább botladozott, tudtam,
igaza van. S így utána mentem, némán,
imádkozva. Uram Jézus. Bocsáss meg,
amiért annyiszor találkozott a szemünk és
én elfordultam. Bocsáss meg, amikor
mindenkivel éreztettem, hogy ha nem úgy
mentek a dolgok, ahogyan azt szerettem volna.
Bocsáss meg, amikor apróságokon keseregtem,
elkedvetlenedtem, és nem hallottam bátorító szavadat.
Igen, Uram, sokszor találkozott szemünk hasztalanul.

 

V. Simon segít Jézusnak a keresztet vinni

Fiam arcán majdnem teljes kimerültséget láttam,
ahogy nehéz terhét vinni próbálta. Úgy tűnt,
minden lépés az utolsó. Szívemben éreztem minden
kínját, és úgy szerettem volna, ha már vége lenne.
Aztán észrevettem, ahogy az őrök egy tiltakozó embert
a tömegből kiráncigálnak. Kényszerítették, fogja meg
a kereszt végét, s könnyítse meg fiam terhét. Kérdezte
az őröket, miért van ez így… Én tudtam, s így némán továbbmentem.

 

Uram, Jézus, sokszor megtagadtam
neked a segítséget. Önző ember voltam, aki
sokszor kérdőbe vontam szavadat.
Ne hagyj Simonhoz hasonlónak maradnom,
hanem segíts, hogy anyádhoz, Máriához hasonlítsak,
aki mindig csendben ment és engedelmeskedett.

 

VI. Veronika letörli Jézus arcát

Ahogy továbbmentem, közel Jézushoz, egy
asszony tolakodott át az őrök során,
s elkezdte fiam izzadt, véres arcát törölgetni.
Az őrök rögtön elráncigálták.
Az arcáról lesírt a kérdés: „Miért teszitek ezt vele?”
Én tudtam, és így továbbmentem némán, hívőn.

 

Uram, ez az asszony a legjobbat tette
neked, amit csak tudott. Én azonban, én többet
akarok kapni, mint adni. Annyi alkalom van
mindennap neked adni valamit azáltal, hogy másoknak
adnék, de én elmegyek mellettük. Megváltóm, segíts,
hogy soha többé ne kérdezzem, miért,
hanem mindenemet odaadjam neked.

 

VII. Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt

Megint. A fiam megint elesett; a fájdalom megint
elárasztott arra a gondolatra, hogy meghalhat.
Feléje indultam, de a katonák nem engedtek.
Felemelkedett, és lassan tovább bukdácsolt.
Keserű kín töltött el, amint néztem a fiamat elesni,
újból felkelni, és folytatni útját. De mivel tudtam
hogy ennek így kell lennie, némán továbbmentem.

 

Uram, Mária volt a leghűbb követőd
Sohasem állt meg, akármennyit is szenvedett érted.
Bűneim által sokszor elfordultam tőled,
és elfordítottam másokat tőled.
Kérlek, irgalmazz nekem!

 

VIII. Jézus beszél az asszonyokhoz

Pár lépéssel Jézus mögött mentem, mikor megállt.
Egy pár asszony állt ott, sírva, sopánkodva fölötte.
Azt mondta nekik, hogy ne sírjanak érte. Alkalmuk volt,
hogy elfogadják, mint Messiásukat, ehelyett,
mint olyan sokan mások, elutasították. Azt mondta nekik,
hogy magukért sírjanak, hogy könnyeik megtérést hozzanak.
Nem értették, mi a kapcsolat a mondottak és a halálba
vezető útja között. Én értettem, és amint továbbment,
én némán követtem.

 

Megváltóm, sokszor én is olyan voltam,
mint ezek az asszonyok, meglátva a hibát másban,
sajnálkozva fölöttük, de ritkán láttam meg saját
bűnösségemet, és ritkán kértem bocsánatodat.
Uram, ezeken az asszonyokon keresztül neveltél engem.
Bocsáss meg, Uram, vakságomért.

 

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt terhe alatt

Gyötrelem volt számomra Jézusnak ez az esése.
Nemcsak, hogy megint sziklás földre esett,
de most már majdnem a domb tetején volt,
a keresztre feszítés dombján. A katonák üvöltöttek
vele, szidták, s jóformán felráncigálták az
utolsó pár lépésnyin. Vert a szívem,
ahogy elképzeltem, mit fognak vele ezután tenni.
De tudtam, hogy ennek így kell lennie,
s így némán kapaszkodtam utána a dombra.

 

Szerető Jézusom! Tudom, hogy sokszor
felajánlottam segítő jobbomat az embereknek,
de amikor alkalmatlan lett a dolog, vagy fájdalmas,
kifogásokat találtam, és otthagytam őket.
Segíts, Uram, hogy anyádhoz hasonlóvá válva
sohase vonjam vissza segítségre nyújtott kezemet
azoktól, akiknek szükségük van rá.

 

X. Jézust megfosztják ruháitól

Mikor fiam végre megszabadult a kereszt súlyától,
azt reméltem, egy kicsit megpihenhet.
De az őrök rögtön elkezdték véráztatta bőréről
letépni a ruháit. Kibírhatatlan volt látni fiamat
ekkora kínban. De mivel tudtam, hogy ennek így kell
lennie, csak álltam, némán, sírva.

 

Uram, a magam módján én is
lemeztelenítettelek. Buta beszédemmel
megfosztottam másokat jó hírnevüktől,
egyeseket előítéleteimmel fosztottam meg
emberi méltóságuktól;
Jézus, olyan sok módon megsértettelek
mások megbántásával.
Segíts, hogy mindenkiben meglássalak.

 

XI. Jézust a keresztre szögezik

Keresztre, készségesen
engedte, hogy odaszögezzék. Szívemben éreztem
a fájdalmat, ahogy kezét és lábát átszúrták.
Aztán felemelték a keresztet.
Ott volt, az én fiam, akit annyira szeretek,
kigúnyolva, amint kínlódott, földi életének utolsó
pár pillanatáért küszködve. De én tudtam, hogy
ennek így kell lennie, csak álltam, némán, imádkozva.

 

Uram, micsoda fájdalmakat
szenvedtél el értem. S micsoda fájdalmakat
szenvedett el anyád, amit látta fiát irántam
való szeretetből meghalni.
Mégis, mindketten készek vagytok megbocsátani nekem,
csak bűneimtől térjek meg.
Segíts, Uram, bűnösségemtől elfordulni.

 

XII. Jézus meghal a kereszten

Mi nagyobb fájdalom érhet egy anyát, mint fia halálát
látni! Én, aki ezt a Megváltót a világra hoztam, láttam
felnőni, tehetetlenül álltam keresztje alatt, amint
lehajtotta fejét és meghalt. Földi kínjainak vége
volt, de az enyémek megsokszorozódtak.
De ennek így kellett lennie, és nekem el kellett
így fogadnom, így hát csak álltam, és némán gyászoltam.

 

Én Jézusom, irgalmazz nekem azért,
amit bűneim okoztak neked és másoknak.
Köszönöm szereteted nagy tettét. Azt mondtad,
hogy az az igazi szeretet, ha életünket adjuk
barátunkért. Add, hogy mindig a barátod legyek.
Taníts meg, hogyan éljek másokért, és sohase hagyjalak cserben.

 

XIII. Jézust leveszik a keresztről

A tömeg hazament; nem volt többé zaj. Csendesen
álltam Jézus egyik barátjával, és felnéztem Megváltónk,
a fiam holttestére. Később két férfi leemelte a testet
a keresztről, és karjaimba tette. Mély gyász borított el.
De mély örömet is éreztem. Fiam élete kegyetlen véget ért,
de mindnyájunk részére életet is hozott.
Tudtam, hogy így kell lennie, és némán imádkoztam.

 

Uram, szenvedésed véget ért. De
egyre tovább is folyik, valahányszor helyetted
a bűnt választom. Kivettem részemet keresztre
feszítésedből, és most, Megváltóm, szívem
mélyéből kérem bocsánatodat.
Segíts, hogy hozzád és anyádhoz méltó életet éljek.

 

XIV. Jézust a sírba helyezik

Elvittük Jézus testét a sírhoz, magam igazítottam el,
csendesen sírva, csendesen örvendezve. Még egyszer
visszanéztem szerető fiamra, aztán kimentem.
Lezárták a sírt, és mielőtt elmentem, arra gondoltam,
hogy ennek így kellett lennie…
Így kellett lennie érted! Hittel fogok várni némán.

 

Igen, Uram, így kellett lennie azért,
mert szerettél engem, és semmi másért. Csak azt
kéred tőlem, hogy jó életet éljek, és
sohasem ígérted, hogy ez könnyű lesz.
Akarom a bűnt magam mögött hagyni, és
csak érted élni testvéreimben.

 

XV. Jézus feltámad

Csak hálás tudtam lenni fiam értünk való
áldozatáért. És mégis, micsoda üres volt az
élet nélküle, akit annyira szerettem! De csak
két nappal később ez az űr túlcsordulásig,
minden elképzelésen felül telt: feltámadt!
Megváltónk megnyitotta a kaput egy új élet felé.
Így kellett lennie, érted való múlhatatlan
szeretete nem elégedett meg kevesebbel.
Mindörökre örülhetek, de sohasem némán.
Megváltóm, köszönöm. Köszönöm vég nélküli
szeretetedet, mely engedi, hogy feltámadjak
saját bűnösségemből. Újból megpróbálok
jobb életet élni. Segíts, hogy mindig
emlékezzem erre a szeretetre.

 

Mária, feltámadt Üdvözítőnk anyja,
taníts meg, hogyan kell hozzád hasonlóvá válnom,
s mások iránti szeretetben Őt szeretnem.

 

A keresztút a teljesség útja: a határ nélküli
fájdalomé, a szereteté, a teljes leereszkedés és
a legnagyobb felemelkedés, a Lélek teljessége,
mely a Megváltó felnyitott oldalából ered,
az életnek és kegyelemnek eme folyamából,
telve megbocsátással és békével. Az Anya szívében,
a végtelen könyörület és az aggódó várakozás ideje.